Hírek
2024. nov. 22.
Lukács Tamás
Angol nyelvi szépkiejtési verseny a Bornemisszában
2024. november 22-én ismét megrendeztük iskolánkban a vármegyei angol nyelvi szépkiejtési versenyt, amely idén is különösen nagy érdeklődést váltott ki, hiszen már közel huszadik alkalommal hirdettük meg. A verseny célja, hogy népszerűsítse az angol nyelv tanulását és fejlessze a diákok kiejtési készségeit, lehetőséget adva számukra nyelvi tehetségük megcsillogtatására. Célkitűzésünk, hogy a jövő szakmunkásai is legalább alap szinten beszéljenek egy idegen nyelvet, így reményeink szerint egy ilyen verseny kellő motivációt jelent a diákok számára angol nyelvi fejlődésükhöz.
A versenyre a vármegye különböző iskoláiból érkeztek diákok. A résztvevők három kategóriában, kilencedik, tizedik és tizenegyedik évfolyamban indulhattak. Az első fordulóban saját hozott szöveget kellett felolvasniuk, melyre előzetesen tudtak készülni. A verseny második fordulója során minden résztvevő kapott egy általuk ismeretlen szöveget. A zsűri mindkét forduló során a kiejtés, az intonáció és az előadásmód alapján értékelt. A zsűri tagjai tapasztalt nyelvtanárok voltak: Kripkó Zoltánné, Szatmári Andrea és Cseh András.
A verseny eredményhirdetése során a legjobban teljesítő diákok elismerésben és jutalomban részesültek, de minden résztvevő kapott oklevelet és ajándékot is, így senki sem távozott üres kézzel.
A kategóriák díjazottjai:
9.évfolyam:
1.helyezett: Snakóczki Béla Simon (Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium, Gyöngyös. Felkészítő tanára: Palotainé Barcza Edit)
2.helyezett: Szilágyi Nikoletta (Északi ASzC Pétervásárai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. Felkészítő tanára: Hidegh Gabriella Anna)
3.helyezett: Sólyom Ákos (Heves Vármegyei SZC Sárvári Kálmán Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. Felkészítő tanára: Bánki-Kovács Krisztina Hedvig)
10.évfolyam:
1.helyezett: Vas Ramóna (Heves Vármegyei SZC Sárvári Kálmán Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. Felkészítő tanára: Dr. Szerdahelyiné Hutter Angéla)
11.évfolyam:
1.helyezett: Vajda Máté (Heves Vármegyei SZC Sárvári Kálmán Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. Felkészítő tanára: Dr. Szerdahelyiné Hutter Angéla)
2.helyezett: Selmeci Erik (Heves Vármegyei SZC Bornemissza Gergely Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. Felkészítő tanára: Hágen-Dávid Diána)
3.helyezett: Lovász Zoltán (Heves Vármegyei SZC Sárvári Kálmán Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. Felkészítő tanára: Balázsyné Szucsik Judit Adrienn)
GALÉRIA
Angol nyelvi szépkiejtési verseny a Bornemisszában
KAPCSOLÓDÓ HÍREK