Az ember akkor vált igazán emberré, amikor szerszámot készített magának. Szerszámot a természet leigázásához, az élet megkönnyítésére, az élet fenntartására. Az emberréválás folyamatának döntő láncszemévé vált az is, hogy a tapasztalatokat, a megszerzett tudást, tovább tudja adni az utódoknak és azok a tapasztalatokat alkotó módon fel is tudják használni, a technikai kultúra fejlesztésére.

A szakképzés, ezen belül az ipari jellegű szakképzés, az emberiség történetének permanens folyamata. Ennek a folyamatnak egy töredékét mutatjuk be az egri Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet történetén keresztül.

Egerben is mint az ország minden tájékán a céhes időkben ipart tanulni akaró inasok képzése egészében a mesterek, illetőleg a céhek privilégiuma volt. Az inas a szakmai fogásokat a műhelyben a mestertől és a mesterlegényektől sajátította el.
Iskolai oktatás a céhek, illetve a céhrendszer virágzása idejében nem volt. Az iskolarendszerű oktatás hazánkban az 1770-es években kezdődött.
Ekkor létesültek az első népoktatási intézmények. Ekkor gondoltak először iparioktatási intézmények létrehozására is.
Mária-Terézia királynő 1770-ben Budán hívta létre az első rajziskolát az iparosok oktatása érdekében. Az 1777-ben kiadott RATIO EDUCATIONIS című rendelete nyomán minden nagyobb városban szerveztek rajziskolát. Ezek az iskolák a főelemi iskolák mellett működtek.

Az Eszterházy-féle rajziskola Egerben(1773-1787)

Eszterházy Károly egri püspök a Ratio Educationis (1777) megjelenése előtt 1773-ban elrendelte, hogy a Foglár Intézetben (mai Kossuth L. u. 8 sz.) rajziskolát állítsanak fel. Az iskola célja, hogy rajzot, réz- és fametszést kell tanítani. A gyér számú látogatottság miatt az iskola 1787-ben bezárta kapuit.

A pyrker féle rajziskola (1827-1883)

Negyven évig semmilyen szervezett rajziskola nem működött Egerben. Az új iskola Pyrker egri érsek kezdeményezésével alakult meg, mely eredményességével messze felülmúlja elődjét. Sikerességét az iskola látogatásának kötelezővé tételének és országos hírű rajzmester, Joó János alkalmazásának tudhatjuk be. Az iskola létjogosultságát tükrözi, hogy 56 évig, az ipartanoda felállításáig, 1883-ig funkcionált.

1883: az egri Iparostanonc Iskola születése

Az iparostanonc iskolák felállítását az 1884. évi törvény tette kötelezővé a városok és községek számára.

A Vallás és Közoktatási Minisztérium 1882-es rendelete hatására ekkora már 49 tanonciskola funkcionál, köztük az egri is, mely már 1883.szeptember 17-én megnyitotta kapuit. A tanonciskola helye az úgynevezett belvárosi iskola; 5 osztály (2 előkészítő osztály, 2 első osztály és egy második osztály), 353 tanonc; 9 tanító (közülük csak a rajztanár főhivatású) alkotják az első gárdát. A következő évek tanulói létszáma a 400 fő körül mozgott. Az 1888-1889-es tanévben szervezték az első harmadikos osztályt.

Az 1891-92-es tanév örvendetes változással kezdődött a képzés tárgyi feltételeinek tekintetében. Az iskola az eddigi célszerűtlen helyiségekből a Generál-épületbe költözött (mai Zalár úti iskola). Az épületben önálló rajztermet alakítottak ki és rendeztek be. Szükség is volt erre, hisz még így is egy-egy teremben 90-100 fő szorongott, s az iskola fennállásának 10. évére a tanulói létszám már 490 főre emelkedett. Sándor Ferenc az akkori igazgató megszervezte az első ingyenes szakrajz tanfolyamot az iparossegédek továbbképzésére. A tanfolyamot három fő csoportra osztották: faipari, építőipari és fémipari tagozatra.

Ekkor vezették be először a szakirányú oktatást, az oktatás színvonalának javítása, a tanulási érdekeltség fokozása volt a cél.
Az 1899-1900-es évben jött létre az első alapítvány, mely a jó magaviseletű és szorgalmú, de szegénysorsú tanulók megsegítését tűzte célul..
1901-ben létesült a tanonc-otthon, amit majd csak az 1907-es VMK rendelet ír elő. Eger város külön helyiséget adott az otthon részére, ifjúsági könyvtárat is alapítottak, melynek gyarapításában úgy az egyesületek, mint a magánszemélyek részt vállaltak.
A századforduló utáni harmadik tanévben vezették be a nappali oktatást (Eger példáját Szeged és több vidéki nagyváros is követte), szervezték meg az iskolai dalárdát, s először vett részt 10 tanuló tanulmányi kiránduláson.
A következő tanévben három felvonásos pásztorjáték előadására készültek fel, amit az a humánus cél indított, hogy a bevételéből a szegénysorsú tanulókat némi ruhával, lábbelivel ellássák.
A tanonciskola fennállásának 25. éves jubileumát a kötelességteljesítés jóleső érzésével ünnepelhette meg a tantestület és a tanulóifjúság is.
Az országot-világot sújtó borzalmas világháború hatása alatt teltek el az 1914-15-ös és az azt követő háborús évek ? tanévek. Ezek a tanévek mély nyomot hagytak a tantestület és a tanulóifjúság lelkében. Az iskola akkori növendékeinek százait hurcolták el a borzalmas világégés szereplőiként. A tanítás is különbözött a normális évek tanításától. A szokásos év végi rajz- és munkakiállítások a háború egész ideje alatt szüneteltek.
Az 1919-ben megalakult Magyar Tanácsköztársaság a rövid fennállása alatt a művelődéspolitikában tervezett reformjait nem tudta megvalósítani, de utat mutatott a szocialista iparitanuló-képzés megteremtéséhez.
Az 1919-20-as tanévben a tanulói létszám 302, s a tüzelőanyag illetve világítás hiányában többször is szünetel a tanítás.
A gazdasági élet fellendülésével a tanoncok száma 662 főre emelkedett az 1923-24-es tanévre. A tanulókat egy előkészítő, három második és négy harmadik osztályba sorolták. A következő év kiemelkedő eseménye az volt, hogy szakirányúvá fejlesztették az iskolát. Az iparostanonc-oktatás újjászervezéséhez az 1922. évi XII. törvénycikk szolgáltatta az alapot, mely lényegesen módosította és megreformálta a négy évtizedig érvényben lévő 1884. évi XVII. rendeletet. A törvény alapján létrehozott új szervezet a törvény adta lehetőségek között már a szakképzést igyekezett megvalósítani önálló tanonciskolák létesítésével.
A tanév másik nagy fejlesztési eredménye a szakirányú leány iparostanonciskola megnyitása volt. Ebben az évben 115 lány és 775 fiú tanulója volt az intézetnek. Grónay Margit okleveles tanítónő volt az első nő a tantestületben (a női osztályoknak rendszeresen ő volt az osztályfőnöke), s még a felszabadítás után is aktívan működött az iskolánál.
Természetesen azzal, hogy adminisztratív módon átszervezték az iskolát, nem sokban változott meg az oktatás jellege és nívója. A nagy létszám, valamint a szaktárgyak bevezetése miatt új tanítók beállítására is szükség volt. A szaktárgyak oktatására felvett mesterek nem rendelkeztek még középfokú műveltséggel sem, pedagógiai képzettségük pedig nyilvánvalóan nem lehetett. Sajnos egy dologban nem történt változás: a segéddé avatást nem tette ez a terv sem függővé a tanonciskola eredményes elvégzésétől, továbbra is csak az igazolatlan mulasztások nagy száma volt kizáró ok a vizsga alól.
Az 1927-28-as tanévben a fiú iskola négy osztályúvá fejlődött.
Az 1929-30-as tanévben már érezteti hatását a gazdasági válság, a gazdasági és ipari élet hanyatlása. A tanonc létszám csökkent, a fiúk száma 606, a lányoké 82. E tanévben költözött át az iskola az Irgalmas utcai új állami elemi iskola helyiségébe.
Az intézmény fennállásának 50. évfordulójára rányomta bélyegét az egyre nehezebbé váló gazdasági helyzet; a csekély (364 fiú, 68 lány) létszám.
A következő években a beiratkozott tanulók száma eleinte növekedett, majd rohamosan csökkent:

1941-ben 336 fő
1942-ben 312 fő
1943-ban 298 fő.
1944-ről nincs megbízható adat.

1945 és 1948 között szervezett iskolai képzés nem folyt Egerben. A kisiparosok és ipartestületek által szerződtetett tanulókat a szakma számára oktatták, és a tanoncidő leteltével szakmai bizottság előtt vizsgát tettek, segédlevelet kaptak.

1949: Az MTH-s korszak

Az 1949-ben alkotott IV. sz. törvény teremtette meg a szocialista szakmunkásképzést. Megszűnt az inasoktatás, helyébe egységes iparitanuló-képzés lépett. Ennek megteremtését az állam részben magára vállalta, s e jogkört a Munkaerő Tartalékok Hivatalán keresztül gyakorolta. (MTH)
1949. szeptember 1-én megindult a tanítás a Zalár utca 11. szám alatt.
A tantestület a legkülönbözőbb területekről verbuválódott: volt általános iskolai tanító, jogász, kisiparos, óraadó.
A nevelés és képzés kizárólag vasipari szakmákra terjedt ki 14 éves kortól 22 éves korig. Az iskola megkapta a volt ferences rendházat kollégiumi célra.
Hosszú időn keresztül e két épület, és az igen szerény berendezés volt az oktatás tárgyi feltétele.
1951-től az állam nagy összegeket költött a szakképzésre. Sorra létesültek a tanműhelyek, és lehetővé vált tankönyvek, munkaruhák biztosítása a tanulók számára. A tanulói létszám évről évre növekedett. Ez volt az ún. “MTH” korszak.
A társadalmi követelmények növekedésével nőtt a szakmai, műveltségbeli követelmény is.
A szocializmus első évtizedében a munkaerő-gazdálkodás a munkaerő-létszám mennyiségi növekedését igényelte. Ezért 1950-ben a szakmák képzési idejét egyharmaddal csökkentették. Ennek lett a következménye az, hogy az oktatásban helytelenül állapították meg a gyakorlat és elmélet arányát: 62% gyakorlat, 38% elmélet arányban. Amikor bizonyossá vált, hogy a kétéves tanulóidő nem elegendő, 1955-ben, elsősorban vasipari szakmákban, visszaállították a hároméves képzést, 20% elmélet, 80% gyakorlat aránnyal.

1965: Bornemissza Gergely Ipari Szakmunkásképző Intézet

Nagy változást az MSZMP Politikai Bizottsága 1965 júniusában hozott határozata idézett elő. A jövőben minden szakmában egységesen az utánpótlást a szakmunkástanuló-iskola rendszerben kell képezni.?
Ennek következtében az 1965-től felvett tanulók száma rohamosan emelkedett. 1968-ban elérte a 2700 főt.

Szintén ebben az évben átadták a Kertész út 128. sz. alatt épült új intézetet.
Ez tárgyi feltételekben óriási előbbre lépést jelentett. Így a tanulókat ebben az épületben és a Zalár úti régi iskolában helyezték el, persze a kétműszakos oktatás nem szűnt meg ezzel.
A szakképzés újabb állomása a 70-es években bevezetésre került emelt szintű képzés volt, amelyet néhány év után egy újabb reform elmosott.

Az azonban vitathatatlan volt, hogy a szakképzés korszerűsítésre szorul, amelynek főbb célkitűzései a következők voltak:

A jövőben annyiféle és olyan összetételben kell képezni a szakmunkásokat, hogy a népgazdasági szinten
összegződő feltételeknek és a korszerűség igényeinek megfeleljen.

Ennek megfelel?en ebben az időszakban korszerű gépeket, műszereket, berendezéseket állítottak a képzés szolgálatába és új tanműhelyek létesültek. 1975-ben felépült és megkezdte munkáját az intézet központi tanműhelye.
1977-ben a Kertész úti intézet újabb tantermekkel bővült, így a Zalár utcai épületben megszűnt a képzés. 1984-től a tanulói létszámnövekedés miatt kevésnek bizonyult a Kertész utcai iskola, ezért az Ifjúság út 2. szám alatt működő 13. számú Általános Iskola épületében kapott az intézmény tantermeket. 1988-tól a Szakmunkásképző Intézet lett a gazdája ennek az épületnek. Itt kaptak helyet az építőipari, könnyűipari szakmák valamint az építőipari technikum.

1992: Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet

1992-től a volt Érckutató épületét az intézmény megkapta, így az Ifjúság úton megszűnt a képzés. Természetesen ez újabb lehetőségeket hordozott magában, és lehetővé tette a tárgyi feltételek további javítását. Az iskola profilja is megváltozott, a szakmunkásképzés mellett, a feltételrendszerek fejlődése, a szakembergárda színvonala lehetővé tette elméletigényes szakmákban a tanulók képzését.

1984: szakközépiskola autószerelő szakmában
1988: építőipari technikum
1991: fémforgácsoló szakközépiskola

Újabb tanműhelyek létrehozatala, ill. a régiek bővítése vált szükségessé. A ruhaipari-, faipari tanműhely, építőipari szakmák tanműhelyi feltételrendszere.
Az intézet a NAT szellemében felkészült a 9-10. osztályos tanulók fogadására és szakoktatására, valamint a 11-12. osztályban az elméletigényes szakmák oktatására és az érettségire való felkészítésre.