Kassán jártunk

A HMSZC Bornemissza Gergely Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulóinak a 2022. március 16-i útjáról

 

Reggel 8 órakor indultunk, két kis osztály, negyven diák és három kisérőtanár, hogy az 1848-49-es forradalom hősi eseményeire Kassa városában emlékezzünk meg.

Köszönjük a meghívást Matej Évának, a kassai Ipari Iskola Igazgatónőjének, az ő segítségével utazhattunk Kassára.

A személyi okmányok és a maszkok meglétének ellenőrzése után már indultunk is.

Sajnos az időjárás nem a napfényes oldalát mutatta, végig hideg, esős idő volt.

Útközben ismertettem az utazóinkkal a Rákóczi Szövetség munkáját. Rendhagyó történelem óra keretében pedig a trianoni országrablásról és az elszakított területeinken élő nemzettestvéreink életéről hallottak tőlem.

Meséltem még Kassa városának történelméről is.

Az új autópályán Egerből 2 óra 15 perc alatt voltunk Kassán.

A városba beérve első utunk a Szakkay József Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskolához, azaz a kassai iparihoz vezetett. Itt pár mondatban meséltem a nagymúltú város nagymúltú iskolájáról, ahol még mindig magyar nyelven folyik az oktatás. Ipariban tanulni és ott végezni mindig is rangnak számított és nagy lehetőséget biztosított a későbbi tanulmányok során is.

Onnan átsétáltunk Kassa város magyar nyelvű Színházához, a Tháliához.

Itt érdekességképpen elmondtam, hogy az egri Gárdonyi Géza Színház művészei sokat szerepelnek ebben a színházban.

A Tháliától a sétáló utcán álló az Árpádházi Szent Erzsébetről elnevezett székesegyházhoz mentünk, amely a jelenlegi Szlovákia legnagyobb temploma, és 1906-tól pedig II. Rákóczi Ferenc Fejedelem nyughelye is.

A székesegyház előtt az egyik osztályfőnök mesélt a székesegyházról, Kassáról, én pedig megmutattam a ledöntött honvéd szobor helyét, amit szerettem volna, ha együtt megkoszorúzunk, így emlékezve az 1848-49-es szabadságharc hős kassai honvédjeiről.

Most a megszálló csehek által 1919.március 17-én ledöntött szobor helyén egy szökőkút áll, annak a lábához szerettem volna a koszorút elhelyezni, de ez meghiúsult. Azt elmondtam a tanulóknak, hogy Gombaszögön megtalálták a szobor talapzatának egy részét és szeretnék majd helyreállítani.

A székesegyháztól a Rodostói ház másolatához mentünk, amit az 1940-es években építettek.

Itt már vártak bennünket.

 A kedves muzeológus hölgytől alapos és részletes idegenvezetést kaptunk. Köszönjük szépen!

Az udvaron álló II. Rákóczi Ferenc szobornál fényképeket is készítettünk.

A rodostói ház megnézése után mentünk a főutcára, és kívülről megnéztük a színház épületét is.

13.30-kor mentünk ebédelni a főutcán álló étterembe, ahol már terített asztalok vártak bennünket.

Köszönjük szépen a lehetőséget, hogy az utazásunk megvalósulhatott.

 

Lukács János, szervező, nevelő