Uza Sámuel, egerlövői illetőségű, Egerben asztalos szakmát tanuló fiú, 1956. december 11-én meggyilkolt diákunk emlékére avattunk emlékvitrint iskolánkban.

Az eseményen részt vettek a diákok képviselői. Emlékező beszédet mondott  Jászberényiné Kovács Katalin, történelemtanárnő. Uzelman Tamás, igazgató arról beszélt: fontos a diákjainknak is, hogy tudomást szerezzenek Uza Sámuelről, és méltóképpen tudjunk emlékezni ártatlan halálára.

Mi is történhetett? Mi már inkább csak újságcikkekből tudjuk:

Hat évtizede annak, hogy karhatalmisták fegyvereikből tüzet nyitottak egri polgárokra a Csiky Sándor és a Széchenyi utca kereszteződésében. Egy 1957-ben megfogalmazott karhatalmi jelentés az 1956. december 11-12-én Egerben történtek kapcsán 11 halottról és 31 sebesültről számol be. Jogi értelemben még ma sem beszélhetünk felelősökről, hiszen a 42 esztendővel később az egri sortűz ügyében hozott ítélet a vádlottak felmentésével zárult, ami másodfokon jogerőre is emelkedett.

December 10-én Egerben gyertyafényes néma tüntetést tartottak a színház, a Hatvanasezred emlékmű, majd a Petőfi szobor előtt. Másnap a tüntetők azt követelték a Klapka utcai szovjet parancsnokságnál, hogy a fogva tartott bajtársaikat engedjék szabadon. Ez meg is történt. Ezután a Bródy utcába a nyomdához, mentek a demonstrálók, s röpiratot nyomtattattak ki. Annak egyik mondata ekképpen szólt:

„A szabadság úgy szép, ha készek vagyunk a vérünkkel öntözni!” Ott aznap este honvéd karhatalmi szakasz kíséretében egy rendőr százados öt tüntetőt elő akart állítani a szedőteremben lévők közül.

Miközben a rendőrségre vitte őket, a tüntetők üldözőbe vették, a Széchenyi utcán leteperték, meg akarták lincselni. Ám két ember kimentette őt a tömegből.

Erre válaszul tűzparancsot adtak ki, aminek eldördülése után ketten meghaltak. A 22 éves Dezsán Józsefet a tarkóján érte a lövedék, a 15 esztendős Uza Sámuel a kórház kapujában kapott halálos sebet.

Az 1956. december 11-én és 12-én a városban történtek miatt elhunytak és sérültek hozzátartozói, a tragikus események tanúi közül is mind kevesebben vannak, akikben mélyen élnek az akkori szörnyű emlékek.

Ezen a napon a maguk és a honfitársaik szabadságáért fellépők, megküzdők emléke előtt hajtunk fejet, s kegyelettel emlékezünk az ártatlan 15 éves asztalos tanulóra, aki semmilyen bűnt nem követett el, és mégsem adatott meg számára, hogy felnőve, szakmájában tisztességgel dolgozva élje a hétköznapi emberek normális életét.

Emlékét megőrizzük.