Irány a nagyvilág

Iskolánk tanulói az Erasmus+ Szakképzési tanulók mobilitása keretében indultak Olaszországba 2021 október 10-én.

Hat autószerelő tanulóval indultunk külföldi szakmai gyakorlatra Milánóba. A repülő reggel 8 órakor indult, így meglehetősen korán kellett kelni, hogy két órával a járat indulása előtt ott legyünk a Liszt Ferenc repülőtéren. Az út 1 óra 40 perc volt. A Bergamo Orio al Serió  repülőtérről busszal jutottunk be Milánó belvárosába, majd metróval a szálláshelyre. 12 körül értünk a szállásra. Elfoglaltuk az apartmanokat, majd felkerestük a legközelebbi élelmiszerboltot, hogy vacsorára és reggelire vegyünk ennivalót. Másnap a Europe For All Organization elnöke, Antonio Corigliano és igazgatója Sofia Spatola üdvözölt minket. Ismertették a tanulókkal a helyi szabályokat, a járvány elkerülésére alkalmazandó előírásokat és az elvárásokat. Majd elkísérték a tanulókat a gyakorlati helyeikre. Az egyik gyakorlati helyen gyorstesztet kértek a tanulóktól, annak ellenére, hogy rendelkeztek az Európai Unió által elfogadott oltások egyikével. Ők így nem tudták megkezdeni a munkát, mert a tesztre időpontot kellett foglalni. Szerencsére Olaszországban a kijelölt patikákban is végeznek tesztelést. Időpontot másnap délelőttre kaptunk egy a szállásunkhoz közeli gyógyszertárban. Mind a két tanuló tesztje negatív lett, így kicsit késve ugyan, de el tudták kezdeni a munkát. Sajnos a tanulói bérleteket sem sikerült aznap elintézni,  mert oda is csak időpont birtokában lehet menni. Időpontot csak szerda délutánra kaptunk, így a diákok nem használták a tömegközlekedési eszközöket. Gyalog mentek bevásárolni is. Szerda délutánra azonban minden elrendeződött és mindenki számára zökkenőmentesen folytatódott a munka. Mindezek ellenére a tanulók jól érzik magukat Milánóban, az idő csodálatos, süt a nap és 20-22 fok van.

Remélem, hogy rengeteget fognak tanulni nemcsak szakmailag, hanem az olasz kultúráról is és felejthetetlen élményekkel térnek majd haza 6 hét múlva.

 

Kökényné Czeglédi Veronika

projektkoordinátor