Igazgatói levél szülőknek:

Tisztelt Szülők/Gondviselők!

 

Figyelemmel a járványügyi készenlét állapotára, annak fennállásáig, ill. visszavonásig a következő eljárásrend alkalmazása kötelező!

 Az iskola látogatása:

Az iskolát kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató tanuló látogathatja.

A szülő köteles az osztályfőnökön keresztül az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél bármilyen betegség, ill. koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés van. Köteles továbbá értesíteni, ha a szűkebb környezetében, családjában koronavírus fertőzés áll fenn.

Ha a tanuló az iskolában betegségre utaló tüneteket mutat, az osztályfőnök értesíti a hozzátartozókat, kéri, hogy jelezzék a háziorvosnak az esetet, és a gyermeket haza kell vinni!

A szülő megérkezéséig a tanulót a kollégium kijelölt helyiségeiben elkülönítjük/szükség esetén mentővel elszállíttatjuk.

Bármilyen betegség esetén a tanuló kizárólag ?egészséges közösségbe mehet? igazolással térhet vissza az iskolába/gyakorlatra/kollégiumba!

Igazolt hiányzásnak tekintendő, ha a tanuló hatósági karanténba került, a részére előírt karantén időszakára. Ezen időszakban a tanuló az otthona elhagyása nélkül, a pedagógusokkal egyeztetett kapcsolattartási és számonkérési forma mellett részt vesz az oktatásban.

 Belépés az iskolába: csak maszkban!

Fertőtlenítő pontok a bejáratoknál vannak: a kézfertőtlenítés minden belépőnek kötelező!

Hivatali ügyintézés céljából érkezőknek a szakképző intézményben maszk viselése kötelező.

Az oktatók és tanulók számára a közösségi terek használata során a maszk használata kötelező!

Az osztálytermeket csak maszkban hagyhatják el a tanulók!

 Október 1-től a beléptető pontokon a testhőmérés kötelező!

Közösségei tereken törekedni kell a 1,5 méteres védőtávolság betartása

Tanulmányi kirándulások az iskola munkatervéhez kapcsolódóan szervezhetők előzetes egyeztetés és engedélyezés alapján.

 Kapcsolattartás:

A szülőkkel való kapcsolattartás elsődleges felülete az elektronikus felület: KRÉTA, email, Facebook, ill a telefon. Szülői értekezleteket indokolt esetekben tartunk a vonatkozó járványügyi előírások betartása mellett

A tanulókkal történő elsődleges kapcsolattartás online oktatás esetén a Teams csoportokon keresztül történik: ezt a tanulók már ismerik, az ismereteiket frissítjük.

A kezdő évfolyamokon a csoportokat megalakítottuk, a kipróbálás folyamatos.

A tanulókkal történő kapcsolattartás másik felülete a KRÉTA, amelyhez a szülőknek is van hozzáférésük.

Központi, digitális munkarenddel kapcsolatban az alábbi e-mail címre írhatnak a szülők: onlineoktatas@bgeger.hu

 Az iskola elhagyása:

A rend betartásának egyik sarkalatos pontja, hogy a tanulók ne gyülekezzenek! Ezért a 9. évfolyam csak az A és B épület belső udvaraiba mehet a tanterem elhagyása után a szünetekben!

A 10-12-14. évfolyam csak a páros szünetekben, a 11-13. évfolyam csak a páratlan szünetekben használhatja a két épület közötti közösségi teret! Kérem, hogy követeljék meg a gyermeküktől, hogy a buszról leszállva se gyülekezzenek a környező épületek előtt, és ne szemeteljék tele a köztereket sem! A környezet tisztán tartása az iskola körül is kötelező!

 Tisztelt Szülők/Gondviselők!

Kérem Önöket, hogy a háttérből támogassák az intézkedéseink maximális betartatását!

A tanulónál mindig legyen maszk! Figyelmeztessék gyermekeiket az iskolai rend, fegyelem betartására! Követeljék meg, hogy iskolánk jó hírnevét erősítsék, bárhol is járnak!

2020. szeptember 15.

Köszönettel: Uzelman Tamás

igazgató

[gview file=”http://www.bgeger.hu/uploads/2020/09/Igazgatói-levél-szülőknek.pdf”]